2021. július 14-16.
Páros túra a Börzsönyben
A szervezőkön kívül egyetlen páros (anya és lánya) vállalta, hogy a hátizsákos – sátras túrán folytatja kettőjük kapcsolatának javítgatását. Eső is volt, meleg napsütés is volt, de párban is, négyesben is közelebb kerülhettek egymáshoz.
2021. július 16-18.
Párkapcsolati tábor Kóspallagon
A szervezőkön kívül nyolc, különböző helyekről érkezett pár vett részt az intenzív, önellátó, ön- és pár-ismereti táborban a helyi plébánia udvarán. Sokféle kérdés, feladat mellett túra is volt, és a második délutánon már egymásnak adták a párok a feladatokat. Sok esetben már a sátorverés is komoly kihívás volt, de jólesően, megerősödve indultak haza a résztvevők a program végén.
2022. július 14-17.
Nomád lelkigyakorlat a bükki Guba-házban és környékén
Csend, egyedüllét és személyes kísérés az erdőben. Nagyobbrészt az Útkeresés környéki fiataloknak. Közös étkezések – az is csendben –, személyes kísérés – kettesben a kísérővel –, és az Istenre és magamra találás lehetősége. Alvás a Guba-házban vagy sátorban, víz a Guba-forrásból, főzés bográcsban. A Guba-ház a Bükk délnyugati végében, az Eger felé csordogáló Berva-patak völgyében áll a Guba-rét szélén, békés, de jól megközelíthető helyen.
2022. október 20-23.
Személyesen vezetett lelkigyakorlat a dobogókői Manrézában
A jezsuiták Manréza lelkigyakorlatos háza által is meghirdetett lelkigyakorlat. Az Alapítvány szervezésében több különböző helyről, jobbára Buda déli részeiről érkeztek a lelkigyakorlatozók. Az Alapítvány által szervezett résztvevők a program által felkért kísérőkkel vehettek részt az elmélyülésben. Az étkezések, szentmisék a lelkigyakorlaton részt vevők számára közösek voltak. A résztvevőkről fénykép nem készült.